2010. december 1., szerda

Makró stúdió

Két évvel ezelőtt vásároltam egy Sigma 15Omm/2,8-as lencsét, de nagyon keveset használtam. Mivel nem tudom eladni olyan áron, hogy nekem megérje, ezért úgy döntöttem, hogy használni fogom.
Össze is állítottam egy makró stúdiót kartondobozból, fehér papírból és fekete vászonból, a világítást pedig két Nikon SB8OO-as vakuval oldottam meg.
A vakuk vezérlése az ebay-ről vásárolt rádiós kioldó segítségével történt.
A kívánt megvilágítást olcsón sikerült megoldani. Érdemes megpróbálni.




9 megjegyzés:

  1. de jó ez a "stúdió"! nagy ötlet.
    a kép is szép, meg az alany is! :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép tárgyfotót készítettél. A makróstúdió is jó ötlet.
    Most lehet hogy butaságot kérdezek, de miért kell a rádiós kioldó a vakukhoz, ha a D80-as Commander módban tudja vezérelni a külső vakukat is? Az én D80-asom az SB 600-as vakuval kiválóan kommunikál mindenféle távkioldó nélkül.

    VálaszTörlés
  3. Ezsike, igazad van a commander módot illetően.
    Már próbálkoztam a commander mód használatával is, de a rádiós kioldó nagyobb szabadságot ad nekem a vakuk kezelésében. A commander módnál (tudtom szerint) a gép beépített vakuját kell használni a kapcsolatteremtéshez és ennek a fénye éngem sokszor zavar, főleg, ha megcsillan az alanyon.

    VálaszTörlés
  4. Aha, értem most már. Gondoltam, hogy buta kérdés lesz, mert stúdiófotózással eddig még nem próbálkoztam.

    VálaszTörlés
  5. A commander mód ebben az esetben a hátteret lehet mégjobban megvilágította volna. Ha a fekete hátér volt a cél akkor még így is sok fény került rá és szürkébe ment át. Félre ne érts Alpár nem szapulni akarom a képet, legyen szürke vagy fekete a háttér :) - mindenképpen jól sikerült. Részletekben gazdag a fotó. Az optika meg nagyon jól rajzol, szerintem kár eladni. Talán még bejön valami termékfotózás ... :)
    Néztem a DIY studiót, nagyjából ugyanez a sátor van meg nekem is csak gyáriban. Adtak hozzá 4 hátteret piros, kék, fehér és fekete - ezek kitűnőek, jól használhatók. Adtak még 2 db 50W-os halogént - ezek teljesen használhatatlanok, a világítást én is vakukkal oldottam meg. Az általad bemutatott megoldás költségmentesen kivitelezhető és ugyanzt a hatást eléred vele mint a gyári sátorral. Ha nem kell klienshez menni termékfotózni és nem fontos a hordozhatóság akkor teljesen szükségtelen a gyári sátor...

    Kívánok további türelmet az ilyen jellegű fotókhoz.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Levente.
    Egyelőre csak szórakozok az eddig ki nem használt optikával. Hogy majd mi lesz a szórakozásból, majd megválik.

    VálaszTörlés
  7. Szép tárgyfotó, tetszik a megvilágítás

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok, nem vitatkozás képpen de én is hozzászólnék a témához, mivel én is előszeretettel használom a D80 és SB00-as kombót commander módban. A commander módban nem egyszerűen az történik, hogy elsül a beépített vaku, egy adatközlés is történik a vakuval (villanás nagysága, üzemmód, pirosszem stb.),ami tulajdonképpen egyfajta wireless kapcsolat a fővakuval. Commander módban a képen nem látszik meg a beépített vaku fénye, mivel ez egy nagyon rövid fényimpulzus és többnyire a zárszerkezet nyitása elött lezajlik. Ettől eltekintve a rádiós kioldás praktikusabb megoldás lehet több vaku esetén, mivel nem kell babrálni a beállításokkal.
    A fotó remek, jó a megvilágítás és ez a lényeg, a teknika csak másodlagos.
    Ilyenkor örvendek mikor látom, hogy mások is vannak akik szivesen barkácsolnak a fotóik "feldobása" érdekében.
    Bocs a hosszú tudományos komentért.
    Üdv. Lala

    VálaszTörlés
  9. Köszi a véleményezést Lala. Holnap megyünk Szentgyörgyre és ott még beszélgetünk.

    VálaszTörlés